„A ló, aki édességet tüsszentett”

  • 2020. szeptember 15. (kedd) 8.55
  • SZTE Juhász Gyula Gyakorló Általános Iskola (Boldogasszony sgt. 8.), könyvtár

(portré: u-szeged.hu)

 
Rendhagyó tanóra – „A ló, aki édességet tüsszentett” címmel 2015-ben, „A tél menyasszonya” címmel 2018-ban látott napvilágot az SZTE TTIK Biológia doktori Iskola hallgatója, Bodor Attila mesekönyve.
A Könyvmolyképző Kiadó gondozásában megjelent kötetekről, valamint „Az elképesztő kelkáposzta-főzelék” című harmadik, készülő mesekönyvéről az egyetemi hallgató szerzőt Újszászi Ilona újságíró (SZTE NKI) és az SZTE Juhász Gyula Gyakorló Általános Iskola diákjai kérdezik.
Könyvbemutatóját Bodor Attila játékos konyhai kísérlettel színesíti, és apró ajándékkal lepi meg hallgatóságát.
 

 
 

A meseíró, Bodor Attila bemutatkozásként, önmagáról azt írta, hogy „1987-ben születtem Kecskeméten. Jelenleg a Szegedi Tudományegyetem Biotechnológiai Tanszékének doktorandusz hallgatójaként tevékenykedem, ahol a kutatási témám szorosan kapcsolódik a környezetvédelemhez. A szabadidőmet igyekszem minél hasznosabban eltölteni: sokat rajzolok, imádom az állatokat és nagyon szeretek olvasni.
Íróként leginkább a mesék világában érzem otthon magam, de néha szeretek kilépni a komfortzónámból egy-egy felnőtteknek szóló történet erejéig. Írásaimban igyekszem felhívni a figyelmet az olyan hagyományos értékekre, mint a barátság, a szeretet és az egymás iránti felelősségvállalás. Hiszek abban, hogy a meséknek – a szórakoztatáson felül – reflektálniuk kell a modern világ kihívásaira is, hogy a szülőknek lehetőséget biztosítsanak egy-egy tanulságos, jellemformáló beszélgetésre a gyermekükkel. (u-szeged.hu)

 

Ajánló:
Zelka, a fagyos Persephoné (u-szeged.hu)