Jancsák Csaba: Fejezetek a magyarországi hallgatói mozgalmak történetéből

  • 2020. szeptember 14. (hétfő) 16.45
  • MTA SZAB székház (Somogyi u. 7.), 217-es terem
A rendezvényen bemutatásra kerül még: Pászka Imre Együtthatás – reprezentációk I. című kötete
 
Dr. Jancsák Csaba (egyetemi docens, SZTE JGYPK) Fejezetek a magyarországi hallgatói mozgalmak történetéből című kötetéről Újszászi Ilona újságíró (SZTE NKI) beszélget a szerzővel.
A program házigazdája Balogh Péter, az MTA SZAB Szociológiai munkabizottság titkára, az SZTE BTK Szociológia Tanszék egyetemi adjunktusa.
 


(arckép: ujkor.hu)

 

A könyv szerzője Jancsák Csaba szociológus, a Szegedi Tudományegyetem oktatója. A kötetben a magyarországi egyetemi ifjúság mozgalmainak történetéből mutat be négy fejezetet, az 1940-es évektől kezdődően napjainkig. Olyan szerveződések és szervezetek világába teszünk időutazást, amelyek hatóköre, hatásai, illetve cselekvésmintái túlmutatnak az egyetemi campus-ok falain, mert országos, esetenként nemzetközi léptékben is jelentősnek tekinthetők. A könyvben azonban nemcsak a mozgalmak történeti idővonalát követhetjük végig. A kötet bevezető fejezete a hallgatói mozgalmak tudományos megközelítésének kérdéseit vizsgálja, majd az eseménytörténeten túl bemutatja a szervezetek belső mintázatait és értékorientációit, kultúrateremtő, értékmegőrző és érdekképviseleti szerepvállalásukat, valamint elemzi a társadalmi innovációs folyamatokhoz való viszonyukat. A kötetet nemcsak az ifjúságszociológia, az oktatás- és nevelésszociológia szakemberei, de az egyetemek belső világa, „személyisége”, eszméi és eszményei iránt érdeklődő olvasók is haszonnal forgathatják. (a kötet fülszövege)

 

Ajánló:
Jancsák Csaba honlapja
A kötet a kiadó honlapján (belvedere.meridionale.hu)